![]() |
| Szerző | Téma: Az úrvacsora | ||
|---|---|---|---|
| Tünde Tanítvány ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 2293 |
létrehozva: 2009. November 18 15:10
Nyomtat Idézet Üzenet Email
Lk 22,17 Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: "Vegyétek, és osszátok el magatok között. Lk 22,18 Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa." Lk 22,19 És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: "Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Lk 22,20 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: "E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. Lk 22,21 De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon. Ebből úgy tűnik Júdás még ott volt. Ez persze nem teszi lehetővé senkinek, hogy bűnt melengetve vegye az Úrvacsorát. Nálunk például nem "javallják" az Úrvacsora vételét annak sem, aki még nem merítkezett be, és az Úrvacsora előtt van mód arra, hogy ha rendezetlen ügye van az Úrral, vagy bárki emberrel, azt rendezze, ha nem tudja rendezni, akkor inkább ne vegyen Úrvacsorát. Érdekes még az egyszerű fordításban az 1Kor 11,29 Mert aki úgy eszi és issza, hogy nem becsüli meg az Úr testét és annak jelentőségét, az ítéletet hoz magára. ----------------------- "Az Istennek tisztességére van a dolgot eltitkolni; a királyoknak pedig tisztességére van a dolgot kikutatni." Példabeszédek 25:2 |
||
| Hozzászólások: 683 | tag: 2008 November | IP: elmentve | |||
| yeva Őrálló ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 842 |
létrehozva: 2009. November 18 15:20
Nyomtat Idézet Üzenet Email
Igen, jó az a fordítás. ![]() És valóban ott volt Júdás, és vette is az Úrvacsorát, pedig már tudta, hogy mit fog csinálni, de ezzel ítéletet is hozott magára. Hisz tudjuk mi lett Júdás vége. ----------------------- Dícsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. Zsolt.146,2. |
||
| Hozzászólások: 8583 | tag: 2006 Január | IP: elmentve | |||
| erec Admin ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 1 |
létrehozva: 2009. November 18 15:24
Nyomtat Idézet Üzenet Email Honlap
Igen, ez már téma volt a fórumon. Valószínű Júdás az Úrvacsora közben hagyta el a közösséget.... Mk. 14,18 és amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus: Bizony, mondom néktek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni engem. Mk. 14,19 Erre elszomorodtak, és egyik a másik után kezdte tőle kérdezni: Talán én? Mk. 14,20 Mire ő ezt mondta nekik: Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba. Mk. 14,21 Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. Mk. 14,22 És amikor ettek, vette a kenyeret, ádást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem. Mt. 26,23 Ő pedig így válaszolt: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Mt. 26,24 Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. Mt. 26,25 Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: Talán csak nem én vagyok az, Mester? Te mondtad - felelte neki. Mt. 26,26 Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! Mt. 26,27 Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, Mt. 26,28 mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. [2Móz 24,8; Jer 31,31-34; Zsid 9,20] Mt. 26,29 De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. Jézus így felelt: Az, akinek én mártom be a falatot, és odaadom. Bemártotta tehát a falatot, és odaadta Júdás Iskáriótesnek, a Simon fiának; Jn. 13,27 és akkor a falat után belement a Sátán. Jézus pedig így szólt hozzá: Amit tenni szándékozol, tedd meg hamar! Jn. 13,28 Az ott ülők közül senki sem értette, hogy miért mondja ezt neki. Jn. 13,29 Egyesek ugyanis azt gondolták, hogy mivel az erszény Júdásnál volt, azt mondja neki Jézus: Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepre, vagy azt, hogy a szegényeknek adjon valamit. Jn. 13,30 Miután tehát elfogadta a falatot, azonnal kiment. Már éjszaka volt. Jn. 13,31 Amikor kiment, így szólt Jézus: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne; Jn. 13,32 ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt. |
||
| Hozzászólások: 11254 | tag: 2004 Szeptember | IP: elmentve | |||
| Tünde Tanítvány ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 2293 |
létrehozva: 2009. November 18 15:27
Nyomtat Idézet Üzenet Email
Bocsánat, lusta voltam ![]() ----------------------- "Az Istennek tisztességére van a dolgot eltitkolni; a királyoknak pedig tisztességére van a dolgot kikutatni." Példabeszédek 25:2 |
||
| Hozzászólások: 683 | tag: 2008 November | IP: elmentve | |||
| erec Admin ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 1 |
létrehozva: 2009. November 18 15:29
Nyomtat Idézet Üzenet Email Honlap
Én sem állítottam 100 százalék bizonyossággal. Lehet, hogy ott volt még az Úrvacsorán, vagy a vacsora elején, de amikor az Úr Jézus a szereztetési Igét mondta, akkor már lehet, hogy nem... Annyi bizonyos, hogy Lukács nem szemtanú. Így időrendi eltérés lehetséges. |
||
| Hozzászólások: 11254 | tag: 2004 Szeptember | IP: elmentve | |||
| Tünde Tanítvány ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 2293 |
létrehozva: 2009. November 18 15:31
Nyomtat Idézet Üzenet Email
Micsoda szakszavak. ![]() ----------------------- "Az Istennek tisztességére van a dolgot eltitkolni; a királyoknak pedig tisztességére van a dolgot kikutatni." Példabeszédek 25:2 |
||
| Hozzászólások: 683 | tag: 2008 November | IP: elmentve | |||
| erec Admin ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 1 |
létrehozva: 2009. November 18 15:45
Nyomtat Idézet Üzenet Email Honlap
Jah. Mint a Hegyi beszéd, Szeretet himnusz, Krisztus himnusz, Szentháromság, úrvacsora stb. |
||
| Hozzászólások: 11254 | tag: 2004 Szeptember | IP: elmentve | |||
| fehermagda tanítvány ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 453 |
létrehozva: 2009. November 18 15:46
Nyomtat Idézet Üzenet Email
Itt nincs is szó az Úrvacsoráról A Sátán pedig azt követően ment be Judásba, hogy a falatot az Úr Jézus kezéből elvette ![]() ----------------------- Rm 12,10 Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. 2Kor 1,20 Mert Istennek valamennyi igérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk. Az Úr Jézus Krisztus rabszolgája Magdus |
||
| Hozzászólások: 7650 | tag: 2005 Június | IP: elmentve | |||
| erec Admin ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 1 |
létrehozva: 2009. November 18 15:48
Nyomtat Idézet Üzenet Email Honlap
Mindenesetre Júdásnak, nem vált áldásává az úrvacsora... |
||
| Hozzászólások: 11254 | tag: 2004 Szeptember | IP: elmentve | |||
| yeva Őrálló ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 842 |
létrehozva: 2009. November 18 16:03
Nyomtat Idézet Üzenet Email
De nem ám! És már a falat előtt is nagyon jól tudta, hogy mit tervez. Amikor Mária ráöntötte Jézus fejére a szelencéjében tartogatott drága kenetet akkor Júdásból "ki" beszélt? Csak nem valóban a szegényekre lett volna gondja? ![]() ----------------------- Dícsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. Zsolt.146,2. |
||
| Hozzászólások: 8583 | tag: 2006 Január | IP: elmentve | |||
| szaja Tanítvány ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 2008 |
létrehozva: 2009. November 19 00:07
Nyomtat Idézet Üzenet Email
Sziasztok. Én úgy gondolom, hogy az "utolsó vacsora" nem egy megszokott szokványos vacsorának indult, hanem ünnepi, Húsvéti vacsorának, ami kissé terítettebb asztalt jelentett egy átlagos vacsorához képest. Az egész vacsora időt tehát nem az "Úrvacsora", a kenyér megtörése töltötte ki. Így Júdás a vacsorán még ott volt, de miután elment, Jézus vette a kenyeret és a bort, majd ránkhagyta az Úrvacsorai megemlékezést. Tehát amikor az "utolsó vacsora" ideje végefelé járt, az "Úrvacsorával" fejeződött be, amikor Júdás már nem volt jelen. Legalábbis én így látom. De persze az is lehet, hogy jelen volt az Úrvacsora szereztetésén, hiszen egy-két helyen így lehet kivenni az írásból. Viszont, ha jelen volt, akkor az bizonyára beszámít valamilyen formában az ő ítéletébe, hiszen aki méltatlanul úrvacsorázik az Ítéletet eszik és iszik. Arról nem is beszélve, hogy lehetősége volt Júdásnak, hogy megbánja és bevalja mire készül, főleg miután Jézus kijelentette és leleplezte az Ő árulási szándékát. ----------------------- Békesség néktek! |
||
| Hozzászólások: 1757 | tag: 2008 Február | IP: elmentve | |||
| erec Admin ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 1 |
létrehozva: 2009. November 19 00:12
Nyomtat Idézet Üzenet Email Honlap
Nem volt szokásos vacsora, mert készültek a páskára. Inkább páska vacsorának indult. |
||
| Hozzászólások: 11254 | tag: 2004 Szeptember | IP: elmentve | |||
| szaja Tanítvány ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 2008 |
létrehozva: 2009. November 19 00:45
Nyomtat Idézet Üzenet Email
Köszönöm Erec, már ki is javitottam a téves elírást. Így akartam az előbb is fogalmazni, de szanaszét vannak most a gondolataim, más dolgok miatt is. ----------------------- Békesség néktek! |
||
| Hozzászólások: 1757 | tag: 2008 Február | IP: elmentve | |||
| erec Admin ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 1 |
létrehozva: 2009. November 19 00:50
Nyomtat Idézet Üzenet Email Honlap
Semmi baj! Pihend ki magad. |
||
| Hozzászólások: 11254 | tag: 2004 Szeptember | IP: elmentve | |||
| szaja Tanítvány ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 2008 |
létrehozva: 2009. November 19 00:54
Nyomtat Idézet Üzenet Email
Köszönöm a jó kívánságodat. És én is áldott békés nyugodt jóéjszakát kívánok neked és minden forumozó testvéremnek. ![]() ----------------------- Békesség néktek! |
||
| Hozzászólások: 1757 | tag: 2008 Február | IP: elmentve | |||
| keresztyén Őrálló ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ID # 2893 |
létrehozva: 2010. Július 22 11:05
Nyomtat Idézet Üzenet
Sziasztok! Tegnap az Újfordítású Újszövetség "Bevezetés a Bibliai könyvekhez"-részét olvasva, egy számomra érdekes és eddig ismeretlen dologra figyeltem fel. A páska-Úrvacsora témájával kapcsolatban... Máté,Márk és Lukács írása szerint Jézus a tanítványaival halála előtti estéjén tartották a húsvéti páska-vacsorát(Lk 22,8;Mk 14,12;Mt 26,17). János pedig minderről nem ír,ő azt írja,hogy a páska-vacsorát Jézus halálának napján tartották a zsidók,ezzel is mintegy az Úr áldozatára mutatva... "Figyelemre méltó a Jézus szenvedésének idői elhelyezésében mutatkozó különbség. A szinoptikus evangéliumok szerint Jézus búcsúvacsorája a zsidó páskavacsora keretében,a páskaünnep előestéjén történt. A negyedik evangélista előadása szerint Jézus ebben az időpontban már halott volt; a nap kora délutánján feszítették keresztre,éppen abban az időben,amikor levágták a bárányokat a vacsorához a templomban (vö.18,28;19,14-16; Jézus esti búcsúvacsorája előző este,ennek megfelelően,nem volt páskavacsora jellegű; vö.13.rész.) Hogy mi a történelmi igazság,az mindmáig vitatott. Az idői elhelyezéshez mindkét esetben teológiai szándékok kötődnek: az utolsó vacsora az Újszövetség páska vacsorája (Mt-Mk-Lk),Jézus úgy halt meg,mint az igazi páskabárány(vö.Jn.1,29.36; 19,36)." - /Bevezetés a Bibliai könyvekhez:János evangéliuma (részlet) -MBT/ Az nem lehetséges,hogy az Úr szándékosan "előrehozatta" a páskavacsorát tanítványaival? Mit tudtok erről, mi a véleményetek? ----------------------- "Krisztus,Te vagy az én igazságom,én a Te bűnöd!" -Luther- |
||
| Hozzászólások: 2898 | tag: 2009 Május | IP: elmentve |





létrehozva: 2009. November 18









